Anattá (Fordításai és hagyományos megfelelői) | |
magyar | éntelenség énnélküliség |
angol | non-self |
páli | अनत्ता (IAST:) anattā |
szanszkrit | अनात्मन् (IAST:) anātman |
kínai | Wú wǒ (egyszerűsített:) 無我 |
japán | muga |
koreai | mua |
tibeti | བདག་མ་མཆིས་པ། (Wylie:) Bdag ma mchis pa |
szójegyzék • jegyzet • tárgymutató |
A sorozat témája Buddhizmus |
---|
|
Körvonalakban |
Az anatta (páli) vagy anátman (szanszkrit: अनात्मन्) a buddhizmusban a "nem-Én" állapotára utal (Én-telenség, önlét hiánya). A legkorábbi szövegekben Buddha rendszerint arra használta ezt a kifejezést, hogy megtanítsa, hogy minden, amit az érzékszerveink érzékelnek (ebbe a gondolkodás is beleszámít), azok valójában nem jellemezhetők azzal, hogy "én" vagy "enyém". Éppen emiatt nem szabad kötődni hozzájuk. A páli szutták az ember által átélt jelenségeket öt csoportba ("szkandhák" – az öt lét-aggregátum) sorolják. Ezek szolgáltatják a ragaszkodás alapját és az én érzetét. A nikájákban a Buddha azt mondja, hogy nem csupán az öt szkhandhához való ragaszkodás eredményez boldogtalanságot.[1] Az anatta nem az én tagadását jelenti, hanem a létezés egyik (a felsorolásban a harmadik) jellemzője. A korai szövegekben a Buddha annak kifejezésére használta, hogy elmagyarázza, hogy ez az Én, a lélek nem létezése. A szó nem azt jelzi, hogy nem létezik semmilyen én esszencia, hanem hogy az nem az az Én-kép, amit a tudatunk megalkotott. Meg kell szabadulni a forma, az érzékelés, a gondolatok és a tudatosság által azonosított önmagunktól, hogy eljussunk magasabb rendű énünkig. Ezek a dolgok természetüknél fogva folyamatosan változó dolgok, amelyekkel azonosítani állandónak hitt énünket boldogtalanságot eredményez. Meg kell tanulni együtt élni velük, mint a napsütéssel, esőkkel, szelekkel, és az évszakokkal.[2]