Caius Iulius Caesar | |
Római Köztársaság pontifex maximus | |
Hivatali idő i. e. 63 – i. e. 44 | |
Római Köztársaság quaestor és praetor | |
Hivatalban Hivatalba lépés: i. e. 70 és i. e. 61 | |
Római Köztársaság consul | |
Hivatalban Hivatalba lépés: i. e. 59 i. e. 48 i. e. 46–i. e. 44 | |
Római Köztársaság dictator | |
Hivatalban Hivatalba lépés: i. e. 44 | |
Katonai pályafutása | |
Csatái |
|
Született | i. e. 100. július 13.[1] Róma |
Elhunyt | i. e. 44. március 15. (55 évesen) Róma |
Sírhely | Temple of Caesar |
Párt | néppárt |
Szülei | Aurelia Cotta III. Caius Iulius Caesar |
Házastársa | Cornelia Cinna (i. e. 84–i. e. 82) Pompeia (i. e. 68–i. e. 60) Calpurnia Pisonis (i. e. 59–i. e. 44) |
Élettárs |
|
Gyermekei | |
Halál oka | gyilkosság |
Vallás | római |
A Wikimédia Commons tartalmaz Caius Iulius Caesar témájú médiaállományokat. |
Caius Iulius Caesar (vagy Gaius Julius Caesar [ejtsd juliusz kaiszar,[2] illetve juliusz cézár[3]]; i. e. 100. július 12./13. – i. e. 44. március 15.) római hadvezér és politikus. Fontos szerepet játszott a köztársaság felszámolásában és a császárság intézményének létrehozásában. Elfoglalta Galliát, és elsőként vezetett hadjáratot Britanniába – mindkettőt saját kezdeményezésre. Minden idők egyik legnagyobb hadvezére (stratégája) volt és nagyszerű politikus is (mindkettő alatt leginkább az értendő, hogy kitűnően tudott bánni az emberekkel). Jelentősége az ókor történetében Nagy Sándoréval vetekedik.
Kiépülő egyeduralma a királyságot (egyszemélyi uralmat) átoknak tekintő Rómában hamar komoly ellenérzésekkel találkozott. Polgárháború bontakozott ki ellene, amit megnyert, és az így létrejött birodalom vitathatatlan urává lett. Mélyreható reformokba kezdett. Élethossziglani dictatorrá nyilvánította magát és erőteljesen központosította a köztársaság kései éveiben szétzilálódott közigazgatási rendszert. Mondhatni, mindent sikerült megnyernie, csak polgártársait nem: Róma nem tolerálta őt. Az egyre hangosabb zúgolódást és a diktatúrát látva Marcus Brutus és több szenátor összeesküdött és meggyilkolták Caesart, abban a reményben, hogy sikerül megmenteniük a köztársaságot. A merénylet után azonban polgárháború tört ki Caesar hívei (Octavianus, Marcus Antonius, Lepidus) és a köztársaságiak (Brutus, Cassius, Cicero és még sokan mások) között.
… törékeny alkatú férfi volt, bőre sima és fehér; gyakran fejfájás és epileptikus rohamok gyötörték. (…) Gyenge egészségi állapotát nemhogy ürügyül használta volna a kényelmes, elpuhult életre, hanem ellenkezőleg, a hadviselést tekintette a legkitűnőbb gyógymódnak.