Fonetika

A fonetika a nyelvészet azon ága, amely a beszédhangokat tanulmányozza mint a beszéd legkisebb szegmenseit, fizikai, fiziológiai, neurofiziológiai és neuropszichológiai szempontból, azaz a létrehozásuk, terjedésük, hallásuk és fejlődésük szempontjából a nyelv közvetítésével való emberi kommunikációban, jellegzetes eszközöket használva leírásuk, osztályozásuk és átírásuk céljából.^{[1][2][3][4][5][6][7][8]}

Egyes szerzők a fonetika tárgyához tartozónak tekintik a beszéd szupraszegmentális tényezőit is (a hangsúlyt, a hanglejtést stb.), amellyel ebben a nézetben egyik ága, a szupraszegmentális fonetika, ismertebb nevén a prozódia foglalkozik.^[1][3][7][9] A szupraszegmentális tényezők tanulmányozása az egyik olyan aspektus, amellyel a fonetika túllépi a beszédhang által képzett elemi szintet. Ezt teszi a beszédhangok közötti hatások (hasonulás, elhasonulás stb.) vagy a szótagok képzésének tanulmányozásával is.^[3]

A fonetika tárgyát pontosabban határozták meg akkor, amikor rokon tudományágaként megjelent a fonológia,^[10] amelyet funkcionális fonetikának is neveznek, és amely különbséget tesz beszédhangok és fonémák között. A fonetika a beszédhangok és a szupraszegmentális tényezők anyagi részét tanulmányozza, konkrét megvalósulásuk teljes változatosságát, amelyet egyéni vagy helyzeti tényezők határoznak meg, függetlenül kommunikációbeli funkciójuktól és megjelenésük szerkezeti szintjétől, legyen az a szó, a szavak közötti határ, a mondat stb.), tehát kiiktatva a közöttük és a nyelvi jelentésük közötti viszonyt. Ezzel szemben a fonológia funkcionális szempontból foglalkozik velük, azzal, hogy miként különböztetnek meg jelentéseket. Ebben az értelemben a fonémák invariánsok, olyan beszédhangok elvont képviselői, amelyek a fonémák allofónoknak nevezett variánsai.^[3][6][7]

A magyar nyelvű szakirodalomban a „hangtan” terminust is használják, de nem egységes értelemben. Egyes szerzők szerint ennek két ága a fonetika és a fonológia.^[11] Mások szemléletében a „hangtan” a „fonetika” szinonimája, tehát a fonológia nem a hangtan egyik ága, hanem külön tudományág.^[12] Más magyar elnevezések még „beszédhangtan” (a fonetikára) és „nyelvi hangtan” (a fonológiára).^[13]

Akárcsak a nyelvészet, a fonetika is lehet általános vagy speciális (egy adott nyelvre vonatkozó).^[3][5][6][7]

1. ↑ ^{a b} Kálmán – Trón 2007, 15. o.
2. ↑ Nádasdy 2006, 11. o.
3. ↑ ^{a b c d e} A. Jászó 2007, 73–85. o.
4. ↑ Bussmann 1998, 895. o.
5. ↑ ^{a b} Crystal 2008, 363–364. o.
6. ↑ ^{a b c} Dubois 2002, 361. o.
7. ↑ ^{a b c d} Bidu-Vrănceanu 1997, 205–206. o.
8. ↑ Constantinescu-Dobridor 1998, fonetică szócikk.
9. ↑ Crystal 2008, 393. o.
10. ↑ 1939-ben, Nyikolaj Szergejevics Trubeckoj Grundzüge der Phonologie (A fonológia alapjai) című munkájának megjelenésével együtt (Constantinescu-Dobridor 1998, fonetică szócikk).
11. ↑ Vö. például A. Jászó 2007, 74. o.
12. ↑ Vö. pl. Kálmán – Trón 2007, 15. o.
13. ↑ Vö. pl. Nádasdy 2006, 10. o.