Harang

A harang ütéssel megszólaltatott idiofon hangszer, legfontosabb szerepe az egyházban van. Anyaga leggyakrabban fém, elsősorban bronz, de lehet kerámia vagy üveg is, illetve a fémek közül az acél vagy keményvas, ritkábban alumínium. Öblös, üreges teste a mai európai változataiban leginkább felfordított kehelyre, tulipánra emlékeztet, más tájakon, más történelmi korokban lehet ettől eltérő, pl. cukorsüveg- vagy méhkasformájú. Mindig a zárt végénél függesztik fel, és a nyílása pereménél megütve szólaltatják meg. A megütés történhet a belsejében függő fémrúd („nyelv”) segítségével vagy kívülről kalapáccsal, Keleten gyakran vízszintesen felfüggesztett farúddal, megszólaltatási módjuk a harangozás.

A harangot legtöbbször hangjelzésre használják, de zenei célokra is alkalmas. A nagy méretű harangokat hagyományosan a templomok harangtornyaiban függesztik fel, vagy a templomkertben álló, külön e célra épített haranglábakban. A több behangolt harangból álló harangjátékon, a carillonon klaviatúra vagy automatikus dallamjátszó szerkezet segítségével játszanak.

A harangok mérete széles határok között lehet: a legkisebbek 5 mm körüli átmérőjűek, a legnagyobbak 5-6 méteresek.^[1] A harang kis méretű változatait pergőnek, csengőnek, csengettyűnek, kolompnak nevezik.

1. ↑ The New Grove Dictionary of Music and Musicians – Bell