Ez a szócikk feltüntet forrásokat, de azonosíthatatlan, hol használták fel őket a szövegben. Önmagában ez nem minősíti a szócikk tartalmát: az is lehet, hogy minden állítása pontos. Segíts lábjegyzetekkel ellátni az állításokat! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye |
Marcus Tullius Cicero | |
Marcus Tullius Cicero mellszobra (Bertel Thorvaldsen alkotása, 1799–1800) | |
Született | Kr. e. 106. január 3. Arpinum |
Elhunyt | Kr. e. 43. december 7. (63 évesen) Formiae |
Állampolgársága | római[1] |
Házastársa | |
Gyermekei |
|
Szülei | Helvia Marcus Tullius Cicero |
Foglalkozása | |
Tisztsége |
|
Kitüntetései | Pater Patriae |
Halál oka | lefejezés |
Filozófusi pályafutása | |
Római Birodalom Ókor | |
Iskola/Irányzat | eklektikus filozófia, elsősorban azonban sztoicizmus |
Érdeklődés | etika |
Akikre hatott | szinte az európai filozófia összes művelőjére |
Fontosabb művei | De finibus bonorum et malorum Cato maior de senectute Tusculanae disputationes Laelius de amicitia De natura deorum De fato De divinatione |
A Wikimédia Commons tartalmaz Marcus Tullius Cicero témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Marcus Tullius Cicero (erasmusi ejtéssel: cicero, restituált ejtéssel: kikero; Arpinum, Kr. e. 106. január 3. – Formiae, Kr. e. 43. december 7.)[10] ókori római író, filozófus és politikus. Kortársai – köztük politikai ellenfelei is – ragyogó, már-már boszorkányos tehetségű szónoknak tartották, de írásai is remekművek. Mindenképp az antik irodalom egyik óriása, de a tankönyvek általában abban is megegyeznek, hogy ő az antik széppróza legnagyobb mestere. Ehhez hozzájárul az is, hogy azon kevés ókori szerzők közé tartozik, akiknek művei nem töredékesek. Számtalan (magán)levele, bírósági vád- és védőbeszéde, filozófiai és esztétikai értekezése túlélte az évezredeket. Filozófusként is számottevő (elsősorban a sztoikus iskolához sorolható, de még inkább „eklektikus”, az iskolákból neki tetsző tanokat vegyítő filozófusnak szokás minősíteni).
Politikusi karrierje is rendkívüli, nemzetségéből elsőként (homo novus) tölthetett be állami tisztségeket (aedilis, praetor), végül egész a konzulságig eljutott, s e minőségében elsősorban az ő nevéhez fűződik az „államellenesnek” tartott (ma populistának mondanánk) Catilina-féle összeesküvés (coniuratio Catilinae) leleplezése, amiért a szenátus magas kitüntetésben (pater patriae – A Haza Atyja) részesítette. Élete erőszakos halállal ért véget, mivel a köztársaságkor végének köztársaságpárti politikusaként többször is a vesztes oldalra állt. Az utókor nem egységes politikájának megítélésében: hogy csak a szélsőségeket említsük, egyesek (például marxista regényírók[forrás?]) a köztársaság népellenes plutokrata elitjének hiú, törtető, kapzsi, cinikus, demagóg, és maradi szolgájaként festik le, míg mások a szabadság, a hagyományok és a régi értékek bátor védelmezőjének a kibontakozóban lévő emberellenes, egyeduralmi diktatúrával szemben.
Érdekesség, hogy állítólag ő találta meg Arkhimédész szicíliai sírját, melyet a helyi görögök már elfeledtek, és nem tudtak megmutatni az utazóknak.